Szegedi ügyvéd

Jogesetek egy családjogász szemével

A szerelem és jogerő összefüggései

Óriási szerelem volt. Nem is lehetett más, hiszen a két ember, aki egymásra talált, olyannyira más közegből érkezett, mintha az univerzum két távoli csillagán nőttek volna fel. Szőke, életvidám lány hihetetlen lazasággal, elit neveltetést kapott; szerelme vidéki fiú volt, aki gazdálkodó környezetben nevelkedett. Okos volt és gátlásos.
De ők ketten egymásra találtak életük olyan pontján, amikor azonos közegben mozogtak, hasonlóan gondolkodtak és a barátaik is kölcsönösen elfogadva őket, támogatták boldogságukat.
Egyetemi éveikben együtt jártak, és közben a legnagyobb titokban összeházasodtak. Senki nem tudott erről a két kötelezően jelen lévő tanún kívül. Senki. Se barátok, se családtagok. Nem tudom, hogy a titokban megkötött házasság egyfajta lázadás volt-e a családok ki nem mondott ellenzésére, vagy saját maguk számára akarták végérvényessé tenni kapcsolatukat; talán egyszerűen csak bulis dolog volt.
Egészen addig, amíg a fiú meg nem kérte a lány kezét "hivatalosan", vagyis az elvárt, megszokott rend szerint a lány családjától. Ez is megtörtént. Bejelentkeztek a házasságkötésre és elkezdték szervezni az esküvőt.
Ahhoz viszont, hogy az esküvő megvalósulhasson, azaz házasságot tudjanak kötni -immár ország, világ, család, barát előtt-, előbb el kellett válniuk. Az anyakönyvvezetőnek ugyanis minden házasságkötés előtt meg kell győződnie arról, hogy egyik házasulandó fél sem él házasságban.
És lőn...Szépen elmentek a bíróságra, és közös megegyezéssel elváltak...Mivel gyermekük nem volt, egy tárgyaláson a felek közös kérelmére a törvényben írt kötelező elemek szabályozása mellett a bíróság ítélettel felbontotta a házasságukat. Közben kiküldték a meghívókat, ruhát választottak, menüt intéztek és várták a házasságot felbontó ítéletet.
A bíróság megküldte részükre a házasságot felbontó ítéletet, amit papír alapon be is nyújtottak az anyakönyvvezetőnek annak bizonyítására, hogy már nem élnek házasságban.
Igen ám, de az ítélet nem volt jogerősítve. A jogerő (res iudicata) a birói határozatnak rendes perorvoslattal meg nem támadhatósága. Jogerősnek, jogerőre emelkedettnek azt a birói határozatot mondjuk, mely ellen rendes perorvoslatot egyáltalán v. többé használni nem lehet. Az az időpont, amelytől a birói határozat megtámadhatatlanná lesz, képezi a határozat jogerőre emelkedésének időpontját.
A házasságot felbontó ítélet jogerőre emelkedéséig nem tekinthetők a peres felek jogerősen elváltnak, azaz nem köthetnek új házasságot sem egymással, sem mással.
Az esküvő hétvégéjének hetében az anyakönyvvezető telefonált leendő házasulandóinknak (és leendő elvált házastársaknak), hogy nem lesz esküvő, hacsak a jogerősítő végzést el nem juttatják a házasságkötés előtti napig a hivatalba.
A laza menyasszony halálos nyugalommal jött be hozzám az irodába és ecsetelte a fenti "fennforgást" én pedig mint az őrült, ki letépte láncát, rohantam a bíróság polgári irodájába, hogy a jogerősítő végzés kiadását kérjem. Azt hiszem a leendő(volt) ara és köztem az volt a lényeges különbség, hogy én tudtam: akár az is megtörténhet, hogy a bíró nem tudja határidőben kiadni a végzést, és akkor nincs esküvő. Lényegében még elválva sem lesznek igazán, de össze sem lesznek házasodva. Viszont az utóbbi forgatókönyv esetén elmesélhetik a szülőknek, hogy miért is költöttek el egy rakás pénzt olyan esküvőre, ami nem valósulhat meg.

De végül a szerelem és a -második- házasság iránti vágy legyőzte a jogerőt és az igazságszolgáltatás csikorgását, és óriási bulival -sok pálinkával- a (csak halkan suttogom:második) házasság megköttetett.

Ha válni akarsz, ne feküdj le senkivel!

Gömbölyded, szerény és bizonytalan hölgy volt a megbízóm. Azzal keresett fel, hogy válni szeretne, bár igazából semmiben sem volt biztos. Az a fajta jellem-, vagy állapot volt nála tapasztalható, hogy amikor elmondta mit is szeretne, rögtön el is bizonytalanodott. Az tény, -én is tapasztaltam-, hogy a hölgy családja kifejezetten óhajtotta, támogatta a válást, miközben a fiatal feleség nem találta a helyét ebben az új állapotban.
A férj szakmunkás végzettségű, nem rossz ember, de inkább "beleült" a készbe (a feleség családja által megvásárolt lakásba), minthogy ő hozott volna bármit, és inkább haszonélvezője kívánt lenni a feleség családjának, mintsem szorgos "férjecskeként" előrébb vigye a már megkapottat. Esetenként ivott is, ilyenkor goromba volt, ami viszont folyamatos volt, hogy kihasználta a feleségét és annak gyengeségét.
Megbízómon -a feleségen- óriási nyomás volt, hiszen a saját családjának is meg akart felelni, és persze érezte ő is, hogy a házasság sem az igazi, de azért mégis... Két kicsi gyermek, meg, hát nem is olyan rossz ember ő.-mondogatta.
A gyermekekre tekintettel -megegyezés esetén is- legalább két tárgyalásra volt szükség a házasság felbontásához.
Az első tárgyaláson a felek személyes meghallgatása történt meg, az ügyfelem mint felperes kijelentette, hogy válni kíván, míg az alperes hümmögve bár, de úgy nyilatkozott, hogy ő maga is kéri a házasság felbontását, hiszen elköltözött a lakásból, már nem tölti be a kapcsolatuk a házasság funkcióját. A bíróság megkísérelte a békítést, és amikor az eredményre nem vezetett, a bíróság hivatalból -a törvény alapján kötelezően- elhalasztotta a tárgyalást. Én beadtam az eljárás folytatása iránti kérelmet, és a következő tárgyalás kitűzésre került.
A második tárgyalás előtt kérdeztem ügyfelemet, hogy történt-e valami az előző tárgyalás óta, de ő szótlan volt, kérdésemre azt válaszolta, hogy "nemigazán".
A tárgyaláson a bíró -mint rendesen- nyilatkoztatta a feleséget, hogy helyre állították-e az életközösséget az előző tárgyalás óta, mondta ő: nem, bíró nyilatkoztatta a férjet ugyanerre, mondta ő: igen.
-Igen?- emelte meg szemöldökét a bíró, majd én is meglepetten kérdeztem, hogy mire alapítja nyilatkozatát.
A választ a tárgyalóban lévő négy ember közül kettőt (bírót és engem) biztosan meglepett, ugyanis a férj konkrét időpont és hely megjelölése mellett kijelentette, hogy szexuális kapcsolatot létesített a (most még) feleségével. A feleség a bíró kérdésére elismerte a tényt.
Ezen a ponton én azonnal új jogi helyzettel találtam szembe magam, hiszen a bíróságnak kötelezően vizsgálnia kell, hogy a per tárgyát képező házasság teljesen és helyrehozhatatlanul megromlott-e. Teljesen, azaz a házasélet valamennyi elemére kihatóan megromlott-e- (megszűnt az érzelmi, gazdasági és testi kötelék.), helyrehozhatatlanul, azaz visszafordíthatatlanul tönkrement-e a kapcsolat.
A férj nyilatkozata, és a feleség elismerése jelen esetben azt igazolta, hogy ez a házasság az adott tárgyaláson nem bontható fel. Ugyanakkor a feleség az eseti jelleggel megvalósult testi kapcsolat ellenére úgy nyilatkozott, hogy mostmár egészen biztos abban, hogy válni kíván.
Az én dolgom tehát az volt, hogy "fából vaskarika" jelleggel megtaláljam a jogi útját annak, hogy ebben az eljárásban felbontható legyen a házasság.(Ha a bíróság nem bontja fel a házasságot -erre véleményem szerint alig akad példa-, akkor új pert lehet indítani, de természetesen az új eljárás a költségek újbóli megfizetésével jár).
A megoldás az lett, hogy "leszüneteltünk", vagyis a pert mindkét fél egyező kérelme alapján a bíróság szüneteltette, és bármely fél kérelme alapján az eljárás újraindítható lett.
A tárgyalás után szelíden, de határozottan megkértem az ügyfelemet, hogy amennyiben olyan dolog történik, ami az ügyet érintheti, nyugodtan mondja el nekem, hiszen nem fogom Őt ezért elítélni. Felnőtt ember, belefér akár egy ilyen jellegű döntés is az életébe (legyen az utólag helyesnek, vagy helytelennek minősíthető), de muszáj elmondania ahhoz, hogy a megváltozott helyzethez illő jogi eszközzel fel tudjak készülni.

A testi kapcsolat eseti volt, nem állt helyre az életközösség, a férj csupán időt akart nyerni kihasználva felesége bizonytalanságát.
Mivel a férj magatartása erre ügyfelemet ráébresztette, az eljárást egy hónap elteltével újraindítottuk, végül a házasság felbontásra került.

Az ügy tanulsága tehát, hogy ha válni akarsz, ne feküdj le-még a férjeddel sem! (Ha ezt mással teszed, az a házasság megromlásának megítélésében esetleg "jót fog tenni", viszont gyermekelhelyezés-, feldúltságban való felróhatóság szempontjából hátrányosan érintheti a házastársi hűséget sértő felet!)

Nem gondoltam volna...

Nem gondoltam volna...- mondta elgondolkodva nemrég egy ügyfelem, akit bontóperben képviseltem.
A bontóper egyezséggel zárult, és bár a gyermekek felett gyakorolt közös szülői felügyeleti joggal teljes mértékben egyet értett ügyfelem, azonban a gyermekek váltott elhelyezése (azaz kétheti váltásban nevelik majd őket a szülők a különköltözés után) sok kérdést vetett fel benne; a megvalósítástól és a gyerekekre gyakorolt lehetséges hátrányos következményeitől félt.
A per közös stratégiai döntésünk eredményeképpen zárult egyezséggel, ugyanis az ügyfelem úgy gondolta, hogy most nem tud egy "feltárásos" bontást hosszú éveken keresztül végigharcolni, különös tekintettel arra, hogy nincs mögötte családi támogatás (szülei már nem élnek) és arra gondolt, hogy a férj családja -nyilvánvalóan szemben állva vele- a férjet támogatná a perben.
Az egyezség megköttetett.

Ügyfelem anyák napján találkozott a volt anyósával, aki elmesélte neki, hogy nagyon megdöbbent a váláson, sajnálja, hogy így alakult. Mikor ügyfelem elmondta neki félelmeit, a nagymama is elismerte, hogy kicsit maga is fél attól, hogy a váltott gyermekelhelyezés mit hozhat a család számára, de biztosította ügyfelemet, hogy ne aggódjon semmin, mert ő (az apai nagymama) bármikor szívesen segít a gyermekekkel kapcsolatban, és nemcsak a fia számíthat rá, hanem minden segítségnyújtásról biztosította volt menyét.
Nem gondoltam volna- mondta ügyfelem-, hogy éppen a válás okán kapok ilyen megható és nem várt vallomást a volt anyósomtól, akivel egyébként mindig jó viszonyban voltam, de valahogy azt gondoltam, hogy a válás után számára én már csak egy egykor volt családtag leszek.

Őszintén megérintett ez a fejlemény, csodás dolog ha az ember a bajban váratlan "ajándékot" kap. Remélem, hogy ügyfelem boldogul majd, és a tényleges segítség mellett ez a lelki támogatás is erőssé teszi.

És ne feledjük azt a tanulságot sem, hogy anyósból is sokféle van!


Minek nekünk Demóna, ha van telefonos kapcsolattartás?

Mindenki ismeri Csipkerózsika meséjét, a jelenetet, ahogy Demóna a bölcső fölé hajolva megátkozza a gyermeket..
Erről a jelentről nekem a telefonos kapcsolattartás intézménye jutott eszembe: ahogy ez a jogintézmény árnyként vetül a gyermekre: Gyermekem megátkozlak...nem elég, hogy a szüleid elválnak, rád terhelem a telefonos kapcsolattartást is! Hahaha...(Demóna gonosz kacajjal el).

A családi jog lehetővé teszi, hogy a hatóság szabályozza a telefonos kapcsolattartást. Ez akként történik, hogy a hét meghatározott napján (napjain) megjelölt időintervallumban -pl. 18 és 19 óra között- az anya telefonján lehetőséget biztosít a különélő szülőnek (döntően apának) arra, hogy felhívja a gyermeket és beszéljen vele.
Véleményem -és tapasztalataim- alapján ez a jogintézmény a 22-es csapdája: az a szülőpár ugyanis, aki együtt tud működni, szabályozás nélkül is működtetni képes a telefonos kapcsolattartást a gyermek és a különélő szülő között, az a szülőpár, aki viszont nem tud együttműködni -másban sem- a telefonos kapcsolattartás során is inkább tovább mélyíti az egymás és esetleg a különélő szülő és gyermek közötti kapcsolatot.
Nézzük a problémákat:
Apai oldalon
1./ "Hívom a volt feleségemet, de soha nem veszi fel a telefont."
2./ "Amikor a gyermekkel beszéltem, az anya folyamatosan a háttérből instruálja a gyermeket."
3./ "A telefont felveszi az anya, de nem adja a gyermeket arra hivatkozva, hogy most nem ér rá."
4./ "Beszéltem a gyerekemmel és az anya egyszerűen lenyomta a telefont a beszélgetés közben."
Az apa minden ilyen alkalommal újabb lelki sebeket kap, minden ilyen esemény visszautasításként értelmezhető számára, és fájdalmat, dühös tehetetlenséget generál benne, ami a szülők kapcsolatát tovább mérgezi.

Anyai oldalon:
1./ "Az apa úgy gondolja, hogy bármikor hívhat, én sem állhatok állandó készenlétben."
2./ "Telefonált apuka, de a gyerek éppen el volt foglalva, nem akart a telefonhoz jönni, megint én vagyok a hibás?"
3./ "Átadtam a telefont, de pár mondat (szó) után a gyermekem már nem akart tovább beszélni, mit csináljak?"

A bírósági joggyakorlat is eltérő. Volt olyan tanács, aki a tárgyaláson elmondta, hogy nem fogja határozatban szabályozni a telefonos kapcsolattartást, mert az nem végrehajtható, annak azonban nem látja akadályát, hogy egyezségben a felek rendezzék ezt a kérdést. És valóban...A bíróság határozatának minden esetben végrehajthatónak kell lennie. Arra azonban nem lehet végrehajtást indítani, hogy ezt az eseti cselekményt a bírósági végrehajtó valósítsa meg. És hogyan is tenné? Szerda este csengetne anyukánál:-Asszonyom, 18 óra van, most fogja hívni az apuka, maga felveszi a telefont, én pedig a gyermek füléhez helyezem, hogy beszélhessenek!
Volt viszont olyan tanács, aki a külföldön élő szülő javára határozatában szabályozta a telefonos kapcsolattartást. Ebből viszont több probléma is fakadt. Apuka nem a megadott időben hívta a gyereket, mikoris anyuka nem tudta felvenni a telefont, más esetben a kisfiú éppen a játszótéren rohangált és nem igazán tudott ráhangolódni a beszélgetésre, melyből az apuka rögtön ellen-nevelést kezdett gyanítani. Ebben az ügyben már odáig fajultak a dolgok, hogy az anyuka pontosan naplót vezet a hívások napjáról, órájáról, percéről és a telefonbeszélgetés időtartamáról (!) annak bizonyítására, hogy a határozatban foglaltaknak eleget tesz.

És akkor még nem beszéltünk a gyermekről!
Valóban elvárható egy -általában ovis, legfeljebb kisiskolás- gyerektől (hiszen a nagyobbaknak már saját telefonjuk van), hogy a megadott időpontban abbahagyja a számára fontos tevékenységet (lehet, hogy éppen egy katicát talált, vagy a várépítésnél az utolsó kockát helyezi a várfokra) és azonnal "átállítva" magát beszélgessen az őt hívó szülővel? Valóban ekkora terhet kell rakni a gyermekre: álljon készen megadott időpontban, mikor a válás miatt egyébként is hihetetlen módon be van szabályozva az élete?

Véleményem szerint ez a jogintézmény nem alkalmas a jogalkotó által elérni kívánt cél megvalósítására, a szülőknek együtt kell működniük és a gyermek életéhez igazodóan kell a telefonos kapcsolattartást biztosítani. Például az anyuka mondhatja a gyermeknek, amikor történik valami érdekes, vagy örömteli, hogy hívjuk fel apát, meséljük el neki! Ezzel az apa is közel érezheti magát a gyermekéhez, miközben a gyermek nem kötelezettségként éli meg a telefonálást.
Ehhez intelligens, felnőtt módon gondolkodó szülők kellenek, a jog ebben az élethelyzetben álláspontom szerint nem nyújt segítséget.

Playboy vs. nevelési képesség

Évekkel ezelőtt új megbízást vállaltam. Szelíd, szomorú szemű férfi ült velem szemben. Megjelenésében határozottság volt, maratoni futó alkata is kitartását látszott igazolni. (Mint hosszú közös munkák során megtudtam, tényleg hosszútávfutás a hobbija). Kezdeti zárkózottsága később kicsit oldódott, de a majdnem két éves megbízási idő alatt életéről szerzett ismereteim és a felesége magatartása utólag indokolttá tette komolyságát.
A per bontóper volt, melyben a feleség indította a pert házasság felbontása iránt, és a három közös gyermek nála történő elhelyezése érdekében. Talán ez az egy olyan ügyem volt, ahol az apa gyermekelhelyezési igényével -később általam előterjesztett kérelmével- azonosulni tudtam, ugyanis a feleség több mint öt éve orvosi igazolásokkal alátámasztottan komoly pszichés betegséggel küzdött. A betegséggel együtt élni kényszerülő megbízóm mindent megtett annak érdekében, hogy a lehetőségekhez mérten normalizálódjon a feleség állapota, azonban -a betegség sajátosságából adódóan- hiányzott a feleség betegségtudata, ezért nem volt hajlandó a folyamatos orvosi kapcsolattartásra és a gyógyszerek szedésére, ily módon csak akkor állt kezelés alatt, amikor -fél évente- teljesen összeomlott és kórházba szállították. A megbízó komolyságát, szomorúságát indokolta felesége folyamatos magatartása is (furcsa ruhákban jelent meg a gyerekek iskolájában, eltűnt, és egy szomszédos város felé vezető úton találták meg, ahol egy ismeretlen embert keresett mint a "szerelmét", a gyerekek zsebpénzét elvette, hogy azt egy általa kitalált férfinak -az ő szerelmének- adja, minden napon meghatározta a gyeremek számára, hogy milyen színű ruhát vegyenek fel -a szivárvány színeire bontotta a hét napjait-, ugyanakkor a legegyszerűbb elemi kérdésekben nem tudott dönteni, és mindenért a férjet hibáztatta, a lakás kapucsengőjére kiírta az általa kitalált személy nevét stb.) és az a több éves küzdelem, ami a család összetartása, és a rendes működése érdekében a férjre hárult.
A helyzetet csak tovább bonyolította, hogy érzelmileg az anya is nagyon mélyen kötődik a gyermekekhez, százféle oklevele, diplomája van (bár munkaviszonya nem igazán volt, mert egy munkahelyen elvárható magatartás tanusítására képtelen).
A majdnem két éves időszakban volt időm megismerni megbízómat és ámulattal töltött el, hogy milyen hihetetlen kitartással, türelemmel és szeretettel kezeli a gyermekek azon magatartását, melyet az anya folyamatos ellen-nevelésének eredményeképpen kellett elviselnie. A gyermekek nagyon szeretik az édesapjukat, ragaszkodnak hozzá, és a lelkük mélyén tudják, hogy ő az az ember, akire -történjen bármi, viselkedjenek bárhogy- mégis számíthatnak. Eközben az anya -az alaptulajdonságai-, és a betegsége miatt- folyamatosan elvárja, hogy a gyermekek visszaigazolják az ő elsőbbségét, csak az általa elvárt gondolatok és viselkedésminták tanusítása esetén biztosította őket szeretetükről, ezzel olyan terhet rakva még nagyon zsenge, kiforratlan gyermeklelkükre, ami -véleményem szerint- egy életre meghatározó lehet.
A per során három szakértő kirendelésére is sor került. Két orvosszakértő az egészségi állapotról adott véleményt, a pszichológusszakértő pedig mindkét szülőről és a gyermekekről is.
Az anya folyamatosan -fél kilós- terjedelmű beadványokkal bombázott mindenkit, melyekre az ésszerűség határain belül és csak az érdemi részekre válaszoltam is.
A fordulat akkor állt be e tárgykörben, amikor végzést kaptam a bíróságtól, hogy a feleség becsatolt Playboy magazinokat annak bizonyítására, hogy a férj alkalmatlan a gyermekek nevelésére. Ekkor úgy gondoltam, hogy húzok egy lapot a 19-re és az egyébként is kiegészíteni kért szakértői véleményhez kapcsolódóan feltettem egy újabb kérdést:
-Van-e jelentősége az apa esetében nevelési képességeinek megítélésekor annak a ténynek, hogy a csatolt újságokat olvassa, melyek egyébként a szekrény tetején voltak a gyermekek számára nem hozzáférhető helyen.
A szakértő a következő véleményt adta:
"...Meg kell jegyezni, hogy e jelenség elég elterjedt...különösen a férfiak körében, ...összefüggésben lehet a házastársi kapcsolatban jelenlévő szexuális élet zavarával is, ilyen értelemben tehát nem tekinthető szexuális devianciának. Véleményem szerint az alperes nevelői képességét ez a tény nem befolyásolja..."

A gyermekek az apánál nyertek elhelyezést, aki hihetetlen odaadással neveli őket, a bíróság által szabályozott kapcsolattartásnál sokkal nagyobb időteret biztosítva számukra, hogy az anyukával legyenek. A lakását a feleség lakása melletti háztömbben vásárolta meg, hogy a közelség is segítse a kapcsolattartást.
Az anya két éven keresztül a lehető legideálisabb helyzetben élvezhette a gyermekeivel való kapcsolattartást, napi szinten volt velük, egy gyermek mindig ott aludt, míg az apa vállalta magára a napi ellátás terheit stb.
Az anya mindezt az időt arra használta, hogy a gyerekeket az apa ellen fordítsa, -közben azért gyorsan új párkapcsolatot létesített és szült egy negyedik gyereket is-, majd két év elteltével újra pert indított a gyermekelhelyezés megváltoztatása iránt.
Az új perről és annak érdekességeiről újabb bejegyzésben írok részletesen.

Lényeges tanulság tehát, hogy Playboyt olvasó apa is lehet jó apa!


"Roham" alatt a tanulmányi osztály...

Írásom címe lehetne egy B kategóriás kungfu film címe is, azonban nekem a Ptk egy új rendelkezése kapcsán jutott eszembe. A korábbi időszakra jellemző volt, hogy azok az apukák, akik nagykorú, tanulmányokat folytató gyermekük után fizettek tartásdíjat, ámde arra nem voltak érdemesek, hogy velük szóba álljanak: hát ezek a szülők nem kaptak tájékoztatást a tanulmányi osztálytól arról, hogy a "kölök" tanul-e még, mikor végez.(A TO adatvédelmi jogszabályokra hivatkozva zárkózott el). Ily módon nehéz volt "eltalálni" azt az időpontot, amikor a tartásdíjfizetés megszüntetése iránt pert kellett indítani. Ilyen esetekben cca fél évvel a várható végzés előtt pert indítottunk, a jövőre nézve kértünk megszüntetést, de mindenképpen kérni kellett a bíróságtól a jogviszony igazolás beszerzését.
( Egy igen extrém ügyemben arra is volt példa, hogy a bíróság kötelezte az anyát, hogy minden új félévben igazolja a jogviszony fennállását, és mikor ezt felszólítás ellenére sem tette, pert indítottunk ellene. Amikor késve ugyan -a per megindítása után-, de igazolta a jogviszony fennállását, ezért a pert megszüntetni kértem, és a perköltség viselésére kértem kötelezni őt, igen sértve érezte magát. A bíróság viszont szintén osztotta azt az álláspontomat, hogy az anya a perre okot adott. Csak megjegyzem, hogy időben nem küldte az igazolást, viszont az elsőfokú határozatot megfellebbezte.)

Most az új Ptk már a szülő számára is törvényben rögzíti az adatkérés lehetőségét a tanulmányi osztályok nagy örömére:4:222. § [Tájékoztatási kötelezettség a tanulmányok folytatásáról] A továbbtanuló gyermek képzését, tanulmányait biztosító intézmény a tartásdíj fizetésére kötelezett szülőt - kérelmére - köteles tájékoztatni a tanulmányok végzésének fennállásáról vagy megszűnéséről.

Kedves tartásdíjfizetésre kötelezett, információval nem rendelkező szülők! Éljenek a lehetőséggel!

Egyezségkötés könnyek között...

Mint arról már többször írtam, az új Ptk óriási felületet, szabadságot biztosít a szülők számára, illetve sok jogi lehetőséget nyújt a jogi képviselőnek.
A mai napon hagyott jóvá a bíróság egy olyan egyezségemet, melyben a felek éltek a törvény adta lehetőséggel és közös szülői felügyeleti jog fenntartása mellett úgy döntöttek, hogy kéthetes váltott elhelyezéssel fognak gyermekeikről gondoskodni.
Mindkét fél számára elfogadható volt az egyezség, mindkét félnek saját jogi képviselője volt, mindkét fél őszintén ragaszkodik a gyermekekhez....mégis tele vannak félelemmel. Az én ügyfelem sírt, a másik fél feszült volt, mert bár azt kapták, amit szerettek volna, nem volt hosszú háború, bizonyítás, szakértő..., ugyanakkor úgy érzem megijedtek talán attól a lehetőségtől, ami hatalmas feladatot is ró rájuk: meg kell tölteniük tartalommal az egyezség -egyébként nagyon részletes- rendelkezéseit. Ki kell alakítaniuk az új életüket... és ez nem könnyű.
Talán ezt érzem a Ptk egyik háttérgondolatának, amikor nagyobb szabadságot biztosít az állampolgároknak: Figyelj, emberke teret adok Neked, valósítsd meg önmagad!
Nem könnyű, de talán felelősebben gondolkodó emberkéket csiszol.
Majd az élet visszaigazolja...remélem.

Mégsem jött el a Kánaán...

Több bejegyzésben is foglalkoztam azzal, hogy a családjogi témákat érintő változások sok esetben szigorúbb elvárásokat támasztanak a gyermeket nevelő szülővel -jellemzően az anyával- szemben, és ha a gyermek már nagykorú, akkor vele szemben is, míg a különélő szülő számára nagyobb mozgásteret biztosítanak.

Több különélő szülőben -döntően apukában- merült fel a gondolat, hogy most végre eljött az igazság pillanata, és keresett meg azzal a kérdéssel, hogy akkor újrarendezést kérhetünk-e az új szabályok alapján.

A válasz azonban nem olyan kedvező, mint várná az ember fia.
Újraszabályozási pert ugyanis csak akkor lehet indítani, ha az anya, az apa, vagy mindkét szülő oldalán lényeges, tartós körülményváltozás következett be. Lényeges és tartós például az a körülményváltozás, hogy a gyermek elvégezte a középiskolát. Ekkortól ugyanis a rokontartás szabályai szerint kell megállapítani a tartásdíjat, ami lehet kevesebb mint a gyermektartásdíj. Ha pedig nem tanul tovább a gyerek, akkor megszüntetést kell kérni.
Lényeges és tartós körülményváltozás lehet például a kötelezett (fizetésre kötelezett apa) oldalán az, ha elveszíti az állását, enyhébb esetben, ha lényegesen alacsonyabb fizetési kategóriába kerül. Lényeges és tartós körülményváltozás például az az örömteli tény is, hogy az apának gyermeke születik, hiszen ebben az esetben az új jövevény mint tartásra jogosult -mindenkit megelőző- kiskorú változásra ad okot.
Ha a tartás mértékére indul újraszabályozási per és fennállnak a megváltoztatás alapjául szolgáló körülmények, na ekkor alkalmazható a mértékre irányadó új szabály, a százalékos mértéke elhagyása stb.

Az újraszabályozási perek tehát átgondolást igényelnek, márcsak azért is, mert az illeték-bár azt előre nem kell megfizetni- magasra is rúghat pervesztesség esetén, és ehhez még hozzáadódik a pervesztesség esetén a másik fél jogi képviselőjének munkadíja.

Azért azt javaslom, a figyelmünk ne lankadjon, keressük a lényeges és tartós körülményváltozásokat!


A Facebook "mellékhatásai"

Élettársi kapcsolatból származó kicsi lány anyai elhelyezése- és apai tartásdíj megállapítása iránt indítottunk pert. Az élettársi kapcsolat korábban egy alkalommal már megszakadt, majd újra helyreállt a rend, de igazán sosem vált a kapcsolat harmónikussá, talán a személyiségükből fakadó ellentét feloldhatatlansága miatt. Az édesanya komoly, felelősségteljes személyiség, akivel ehhez kellő határozottság is járult, az apuka pedig folyamatosan utazó, soha meg nem komolyodó, meglehetősen hedonista úr, aki mindezzel együtt -a perben szerzett tapasztalataim szerint- még mindig a saját anyukája hatása alatt (pórázán?) volt. Az anyai elhelyezés nem volt vitás az apa számára sem, azonban a kért tartásdíjat sokallta és lényegesen kevesebb összeg megfizetését kérte megítélni. A tartásdíj megítélésekor kérte figyelembe venni, hogy minimálbért keres (ehhez viszont nem számította hozzá azt a Legfelsőbb Bíróság által egy eseti döntésben hozzászámítani szükséges összeget, mely a tartásdíj alapjául szolgáló összeget lényegesen megemelte). Mi hivatkoztunk az LB döntésre, és az így megállapítható magasabb alapot kértük figyelembe venni, emellett pedig szerencsére az együttélés időszakából volt néhány okirat, banki kölcsönhöz adott munkáltatói igazolás, ami szintén igazolta állításunkat. Volt azonban még valami, amit csak a tárgyaláson "húztunk elő a kalapból". Apuka ugyanis a pert megelőző hónapban távol-keleti utazást tett, melynek minden állomásáról, szállodáról, repülőről képet posztolt. Ily módon abban a helyzetben voltunk, hogy a perre megérkeztünk egy kisebbfajta útibeszámolóval annak igazolására, hogy a cca 1 millió forint értékű utazás is igazolja azt a tényt, hogy képes az általa nem vállalt magasabb tartásdíj megfizetésére.
Ebben a perben az apa az egzisztenciáját górcső alá helyező per hatálya alatt állva olyan információkat osztott meg oldalán, amiből alapos következtetés volt levonható arra, hogy az igazoltnál magasabb tényleges jövedelemmel rendelkezik. A perben feltárt bizonyítékok elegendőek voltak ahhoz, hogy az apa egyezséget kössön velünk -az általunk kért tartásdíj mértékéből persze mi is engedtünk-, hiszen ha ezt nem teszi, mélyrehatóan meg kellett volna vizsgálni a vagyoni és jövedelmi viszonyait.


vissza